2012. december 3.

Fügelekvár

A fügéről nagyon sokat lehetne írni. Mert finom és zamatos, szép a növény maga, és szocmagyarországon annobalkánról sokszor vettek Anyumék fügelekvárt. Kb 10 évesen pecsételődött meg, hogy én is szeretnék majd fügebokrot és szeretnék majd fügelekvárt is.

Kerteshonunkban lelkesen fügelekvározok, és csak én eszem meg. Illetve kedves barátaimnak adok gasztroajándékba :).

Ez az első saját fügéből készült fügelekvár, bár rendhagyó időpontban (november 24-én) adtam fel a fügeérlelést és főztem be a dércsípte mediterrán gyümit. Rá egy hétre kapta meg a bokor télire az avarborítását, és pár napra rá leesett a hó :).

Hozzávalók:

- 1 kg füge
- 500 g cukor
- 2 citrom leve és reszelt héja

Elkészítés:

1. a megmosott fügéket csumázzuk és félbevágjuk.

2. a cukor felével, a citromok levével és reszelt héjával feltesszük főni. Amikor már turmixolható, botmixerrel pépesítjük.

3. visszatesszük főni a többi cukorral - együtt még fél óráig főzzük lassú tűzön, gyakran kevergetve. Közben sterilizáljuk az üvegeket.

4. a kész lekvárt a steril üvegekbe töljük, és dunsztba tesszük (erre a hűtőtáskát használom elég megbízhatóan, évek óta).

2012. november 3.

Tökös keksz

Még egy halloween-i sütiötlet - ha van kekszkinyomó gépezet a lakásban, azért, ha nincs, akkor kanalazva is meg lehet sütni. Nagyon finom, a sült sütőtök ellen berzenkedők is megeszik, talán, mert azt hiszik, hogy répatorta, talán, mert nem gondolkodnak, mit is esznek :).


Hozzávalók:

- 45 dkg sült sütőtök (nettó, vagyis héjátó, magjaitól megfosztva)
- 1 dl olaj
- 45 dkg liszt
- 1 tk fahéj
- 1 tk szódabikarbóna
- 1 sütőpor
- 20 dkg cukor
- 1 tk só

Elkészítés:

1. a sülttök kikapart belsejét és az olajat botmixerrel pépesítjük. Hozzámérjük a cukrot, és jól eldolgozzuk.

2. a lisztet a sütőporral, sóval, szódabikarbónával és fahéjjal összekeverjük, és a sülttökös masszához adjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.

3. a sülttök víztartalmától függ, kell-e még bele liszt vagy olaj. Ha kiskanállal szaggatjuk a kekszeket a hideg sütőlapra, nincs jelentősége, de ha kekszkinyomóval dolgozunk, akkor nagyon fontos, hogy milyen a tészta állaga. Puha, de nem ragacsos anyagot lehet szépen formázni idegösszeroppanás nélkül :).

4. a forró sütőben 8 percig sütjük a kekszeket, amíg a szélük kicsit el nem kezd barnulni. Még forrón tálcára szedjük őket.

Boszorkányujjak

A Halloween remek alkalom arra, hogy az arra fogékony felnőttek spontán hülyét csináljanak magukból - a gyereik előtt. Merthogy nyilván a tökfaragás-gusztustalan kajakészítés onnantól lesz poén, hogy egy kisebb-nagyobb lelkes gyerekcsapat asszisztál hozzá. A falusi létben meg külön öröm, hogy a gyerekek sötétedés után is bátran mászkálhatnak, mert minden felnőttnek 4 szeme van: 2 a sajátjaira, 2 a máséira. Vicces mindenesetre kalózköpenyben hujjogató apukát látni szolídan viselkedő boszik és állatmaskarás gyerekek között :).


Azt kell mondanom, hogy már bevált szokás, hogy nem celofába csomagolt occsó cukorkával várjuk a kölköket, hanem az udvaron, terített asztalnál, sütikkel. Ezek készítésébe a Manók is be tudnak már kapcsolódni, kinn pedig bátrabban gyújtok gyertyát-töklámpást, ha borul valami, nem ég le a ház :).

A boszorkányujj névre hallgató csúnya és véresnek ható linzert most próbáltam ki először, a tésztája nagyon finom, a nagyim rácsos linzer receptje valami ezer éves szakácskönyvből - lementve a saját, huszonéves, kézzel írt naplómba.


Hozzávalók:

- 25 dkg liszt
- 15 dkg vaj
- 20 dkg dió darálva
- 10 dkg cukor
- 2 tojás
- csipet só
- egész- vagy szelt mandula a körmöknek
- piros lekvár a mandula ragasztásához

Elkészítés:

1. a lisztet a fagyos vajjal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a sót, a cukrot és a diót.

2. a tojásokkal összedolgozzuk a tésztát - ragadós, puha alapot kapunk. Aminek nagyon finom az illata :). Fél órára hűtőbe tesszük.

3. előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, és kb. 10 cm-es csíkokat vágunk belőle.

4. ujjakat formázunk - minél bütykösebb, annál jobb :) - majd késsel a bütyköknél bőrráncokat imitálva barázdálunk.

5. az ujjakat hideg, sima sütőlapra sorakoztatjuk - nem nőnek meg, nem kell sok helyet hagyni.

6. az ujjak hegyét piros lekvárral (meggy- cseresznye-, málna...) megkenjük, és a mandulákat, vagy mandulaszeleteket (mi ez utóbbival dolgoztunk) óvatosan rányomjuk.

7. forró sütőben 8-10 percig sütjük. Még melegen szedjük ki - ekkor kevésbé száradnak ki a sütik, illetve, kevésbé törnek el kiszedés közben, ha még langyosak.

2012. október 9.

Levendulás-mákos (nyugi)guba

Vannak az egyszerű dolgok, amiket nem kell bonyolítani. A mákos guba viszont az a dolog, ami annyira egyszerű, hogy az embernek azért nincs kedve megcsinálni, mert épp az egyszerűsége miatt nincs meg a tálaláskor az a "flash", hogy de jót főzőcskéztem, most milyen jó esik learatni munkám gyümölcsét.

Persze, jó nekem, hogy ennyire ráérek. Igen, ráérek, és igen, jó nekem, de nem azért, ami miatt ráérek.

A mákos guba viszont fincsi dolog. A levendula meg régi-új mánia; a kezdeti "jajjdejóillatú-provánszosszeretem" lelkesedés mellé beillant a jelképértéke is.

Szerencsétlenségemre az érintett allergiásnak látszik lenni tőle, legalábbis a levendulás samponom kiverte a biztosítékot nála, és befulladt.


Amúgy a levendulában az a jó, hogy a virága is finom, így nemcsak a citrusos frisseséget árasztó levendulás-aromás cukor használható fel sütikben, hanem magában, vagy ehető dekorként is megállja a helyét.

Hozzávalók (2 személyre)

- 4 darab, szeletelve szikkasztott kiskifli
- 6 dl víz
- 1 tasak vaníliás pudingpor (főzős)
- 4 ek levendulás cukor
- kb. 8 ek levendulás porcukorral elkevert mák (2/3-1/3 arányban a mák javára)

Elkészítés

1. a kifliszikkasztás. Ehhez nem kell több napos kifli, a friss kiflit reggel felszeletelve és a konyhapulton kiterítve "felejtve" fél 12 körül már garantáltan kopogósak lesznek a karikák.

2. a vaníliás pudingport a vízzel és a cukorral összefőzzük.

3. egy tálba, amiben 2 réteget fognak képezni a sorbarakott kiflikarikák, teszünk pár evőkanál krémet.

4. erre pakolunk egy sor kiflikarikát, majd leöntjük a még meleg krém felével. Rászórjuk a mákos cukor felét.

5. a maradék kiflit felpakoljuk, ismét krém, majd mák következik.

Ha szerencsénk van, a puding összefogja a karikákat annyira, hogy emeleteket tálalhatunk. Még így sem bonyolult...

Rózsás-szilvahabos szelet

A szilva és a rózsa nagyon jó páros. Nem is értem, miért tartott ennyi ideig erre rájönnöm :/

Most mindenesetre egy amatőr "sütiverseny" apropót szolgáltatott arra, hogy a múltkori, rózsásított országtorta egyszerűsített változtatával debütáljak - kimaradt a marcipánalagút. Ennek a legfőbb oka, hogy nem körtortát akartam vinni az ovi családi napjára a büfébe, valamint nem volt 2 napom elszórakozni vele :).

Ennek a krémje is kicsit birsesen fanyar lett a szilva-rózsa duettnek köszönhetően.

A családi nap amúgy teljesen jól sikerült, Dorci körbetekerte a falut, majd türelmesen (???) végigvárta az arcfestéses sorbanállást...

A süti nem várt sikert aratott itthon is, ott is, a nagyon széle-maradékot kapta a család és az objektív is.

Még nyertem is a sütiversenyen - whiskey-s laposüveget is például :D.

Köszönöm a bizalmat mindenkinek, aki a sütimre voksolt :))


Hozzávalók (~20x30-as tepsihez):

~ piskótához:

- 8 tojás
- 8 ek cukor
- 8 ek liszt
- 2 ek holland kakaópor
- 1 tk sütőpor

~ krémhez:

- 250 g kimagozott szilva
- 115 g cukor
- 1 tk fahéj
- 1 dl víz
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 120 g rózsalekvár
- 100 g vaj (vagy margarin)
- 2 dl hullala
- 1 habfixáló

~ mázhoz:

- 80 g étbevonó (a több sem baj)
- 4 ek olaj
- 4 ek tejszín

Elkészítés:

1. a szilvákat a vízzel, cukorral és fahéjjal puhára főzzük. Hozzáöntjük a rózsalekvárt, botmixerrel pépesítjük. Visszatesszük forrni.

2. a pudingport kevés vízzel kikeverjük, és a szilvakrémhez öntjük. Sűrűsödésig kevergetjük, majd levesszük a tűzről. Amíg forró, a vajat hozzátesszük, és addig keverjük, míg teljesen el nem olvad.

3. amíg a krém hűl, elkészítjük a kakaós piskótát: előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és egy nagy tepsit (40x35-öst) kivajazunk-lisztezünk, vagy sütőpapírral kibélelünk. 8 ek lisztet a sütőporral és a kakaóval összekeverünk, a tojásokat szétválasztjuk.

4. a szétválasztott tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, hozzáöntjük a cukrot, és tovább verjük. Ha már fényes, mehet a tojások kikevert sárgája és a kakaós liszt is bele. A tepsibe simítjuk, és a sütőben 15 perc alatt megsütjük.

5. A kihűlt piskótát kettévágjuk, esetleg méretre igazítjuk, hogy a 20x30-as mélyebb formába beleférjen. Félreteszünk 6 ek szilvapudingot, a felét az egyik piskótára rákenjük.

6. a habalapot lazára fixáljuk a habfixálóval, és a szilvapudinghoz keverjük óvatosan.

7. a formába tesszük a nem megkent piskótalapot (ez lesz a süti teteje!), rásimítjuk a szilvahabot. A megkent piskótalapot a krémes felével rátesszük a habra. Hűtőbe tesszük 8-10 órára.

8. egy tálcára borítjuk a süteményt, és a maradék szilvakrémet rásimítjuk a tetejére. Mikróban vagy gőz fölött a kockára tört csokit az olajjal és a tejszínnel felolvasztjuk, simára keverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk kenőlappal, vigyázva, hogy ne kapjuk fel a szilvakrémet a piskótáról.

A csokimáz nem lesz kemény, hűtőbe téve sem, így könnyen szelhető marad. Amúgy sem passszolna a ropogós csoki a puha piskótához és a krémes szilvahabhoz.

2012. szeptember 24.

Bababriós


Az a jó abban, hogy a receptjeimet digitálisan írtam fel magamnak (először a facebook-os oldalamon XD), hogy nem kell agyalnom, hogyan is csináltam mondjuk 2 éve egy kalácsot.

És az is jó, hogy egy egyszerű copy-paste művelettel ide is tudom biggyeszteni.

A lenti receptet 2011. májusában jegyeztem fel. Inkább nem írom át. Illetve ideírom, hogy már nem vaníliás cukrot, hanem házi bourbon vaníliás cukrot, margarin helyett vajat, illetve nem rumaromát, hanem rumot használok. Most mézehetnéke van a kisasszonyoknak, nekem meg kalácssüthetnékem, és megdöbbentem, hogy a bababriós receptje még nincs ide feltolva...

"A reggel "frissen" tányérra kerülő briós-babákért kemény áldozatot kell hozni - vanilliás kalácsillatban kell álomra hajtani a fejünket. Valamikor éjfél után, természetesen.
Ezt a formációt mostanában (2011. május :)) határoztam el, hogy kipróbálom, amióta a kalácstészta bármikor, bármilyen formációban és ízvilágban, féllábon állva, "Süss fel, nap"-ot énekelve is az elronthatatlan kategóriába tartozik.
Gimis koromban a családi reggelek kötelező kelléke volt a briós-baba, az egyik orosházi pékség specialitása, amit iskola előtt a bernáthegyim sétáltatása közben vásároltam meg.
Csak remélni tudom, hogy kislányaim is akkora élvezettel fogyasztják majd, mint akkor én..."

Hozzávalók:

- 500 g liszt
- 6 dkg puha vaj
- 280 ml langyos tej
- fél tk só
- 6 dkg cukor
- 1 ek házi vaníliás cukor
- 1 tojás sárgája
- rumaroma ízlés szerint
- 1 citrom reszelt héja
- 1,5 tk instant élesztő.

Elkészítés:

Dagasztóprogramon kalácstésztát készítünk. A tésztát 12 darab kis cipóra osztjuk, amiket egyenként ujjnyi vastagra pödrünk-sodrunk.

babafonásra fel!


2 hurkát egymásra fektetünk, és az egyikből fonatot tekerünk (ez a baba), a másik két szálat mellé fektetjük (pólya).
babatekerés


Sütőlapra tesszük, konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen (sütőben 40 fok) duplájára kelesztjük.

briósbabák kelesztése


A sütőt 200 fokra, alján vizes tepsivel felmelegítjük, és a megkent, majd cukorral meghintett babákat 15 percig 200 fokon, majd 150 fokra visszavéve még 15 percig sütjük. A kenéshez tojássárgáját, cukrot és tejet szoktam simára keverni.
A sütőlapról még forrón leválasztjuk, és ruhával letakarva hagyjuk kihűlni.
Kakaóval, reggel, kötelezően ajánlott. :)

kisült a kalácsom :)



"Amikor ezt éjjel írtam, nem is reméltem, hogy reggel mekkora sikere lesz a Gasztromanóknál :)))"

2012. szeptember 23.

Rózsásított országtorta

Régóta szemezgetek a Szilvagombóc tortával. Most megint ősz, megint van friss szilva, most a receptet is előhalásztam - nem volt egyszerű felkutatni :). Az eredeti, Veresegyházáról származó recept itt olvasható: Szilvagombóc torta - Országtorta 2010.

Rózsás szelet


Minden más országtorta receptje a gasztrobloggerek igen népes seregénél meg-megjelenik, "hurrá, elkészítettem és de jó volt!" felkiáltással. Elolvasva a receptet, ezt meg is értem - mivel a Szilvagombóc torta nem ez az állatfajta, minden respektem a cukrászmesternek, aki nekiállt ezt a remekművet kikísérletezni. Merthogy, gondolom, nem elsőre lett meg a nyertes recept, tehát el sem akarom képzelni, hányszor durálta neki magát :). Minden bizonnyal megérte a fáradozásait, még sajnos nem volt alkalmam az eredetit megkóstolni.

A fenti linken levő recept kicsit sem házi-konyhabarát. Az, hogy 6 tortányi mennyiségek vannak feltüntetve, nem érdekes, osztani hattal nem agysebészet, DE! A kedvenc momentumom a "Egy kb. 42 x 42 cm-es nagyságú piskóta bőrös felét fehér vajkrémmel leheletvékonyan lekenjük". Persze, mindjárt leakasztok a polcról egy (hattal osztva) 7x42 cm-es piskótát, jajj, hova a csudába is tettem...:). Szóval bevásárlólistát készíteni ezen recept alapján nekiülős-gondolkodós, bár nem kivitelezhetetlen. Mindenesetre a sacher-felvert kiverte a biztosítékot, arra nem volt időm. Ugyanis nekem egy napom volt a tortára, és az eredetit valóban 2 napos fázisban lehet elkészíteni.

Szokás szerint a rózsa nem maradhatott ki. Végülis, ez az első rózsás tortám, nem volt itthon aszalt szilva, na bumm, meg amúgy is. Rózsalekvárt majdnem bármibe bele lehet tolni. Rántott sajttal is jó, és gyümölcsfagyikban is megállja a helyét. Húslevesbe még nem próbáltam. Azt hiszem, onnan már nincs is lejjebb...

Szóval: ezt a tortát, mondanom sem kell, a 2010-es Országtorta ihlette, viszont jól átrózsáztam. Így most jól nincs neve, de itt a recept...

Hozzávalók:

Double delight - dupla gyönyörűség. Méltó név neki.

1. a krém:
- 1/2 kg szilva
- 230 g cukor
- 2 tk fahéj
- 2 dl víz
- 1 csomag vanilliás pudingpor + 5 ek víz
- 200 g felkockázott, kimagozott alma
- 12 szál rózsa szirma
- 4 dl hullala
- 2 csomag habfixáló

2. a kakós piskóta:
- 8 egész tojás
- 8 ek cukor
- csipet só
- 8 ek liszt
- 2 ek holland kakaópor

3. a marcipánalagút:
- 2 egész tojás
- 2 ek liszt
- 2 ek cukor
- 100 g marcipán (3:1-es)
- 1 tk vaj a kenéshez

4. a csokimáz:
- 160 g étbevonó
- 2 ek holland kakaópor
- 6 ek olaj
- 8 ek hullala

5. a díszítéshez:
- 1 dl hullala
- szórócukor

Elkészítés:

1. mindenképpen a marcipános alagúttal érdemes kezdeni. Ehhez  2 tojásból készítünk piskótát - mivel 7x42 cm-es tepsim nincs, egy 15x21 cm-esben sütöttem meg ezt a piskótatekercsnyi vékonyságú lapot:
- a tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd a cukorral tovább verjük.
- a kikevert tojássárgákat a habhoz öntjük, majd a lisztet is.
- kivajazott-lisztezett tepsiben, 170 fokon 12 perc alatt megsütjük
Közben a marcipánt keményítőn vagy porcukron kinyújtjuk 8x45 cm-es csíkká. A kisült piskóta tetejét az olvasztott vajjal megkenjük, és kettévágjuk hosszában. Ha kiszáradt a széle, levágjuk, hogy könnyebben lehessen hajtogatni.

Rózsás marcipánalagút - kiterítve

A vajazott felével ráfektetjük a marcipánra a piskótát, és 5 kanálnyi rózsalekvárt (sztem szilvalekvár is hibátlan rá) vékony csíkban ráhúzunk. Összetekerjük, a marcipánszéleket jól összenyomjuk, majd óvatosan gyűrűvé hajtuk és összezárjuk. Szilikonlapon fagyasztóba tesszük.

2. most jöhet a krém.
- a szilvákat kimagozzuk, és a cukorral, fahéjjal, almával és a 2 dl vízzel feltesszük főni.
- a megmosott rózsák szirmait a szárról egy határozott mozdulattal lekapjuk, és a szirmok alját ollóval levágjuk.
- amikor a szilva/alma péppé főtt, hozzátesszük a rózsaszirmokat is. Ezek hamar összefonnyadnak. Ha mégis zavarnak a szirmok benne valakit, érdemes botmixerrel pépesíteni. Én nem tettem. A Double Delight illata és íze egyaránt mézes, így a fahéjjal klassz harmóniában lesznek.
- a pudingport 5 ek vízzel kikeverjük, és a szilvasziruppal szilvapudinggá főzzük. Ez összesen 1 óra, ez idő alatt birsesen fanyar ízzé vegyülnek össze a komponensek. Hideg vízben kihűtjük.

3. közben elkészülhet a kakaós piskóta. Sacher-felverttel valóban elegáns keretet kapott volna a torta, legközelebb be is nevezek rá. Most 8 tojásból kakaós piskótát készítettem:
- a tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük
- a cukorral fényes habbá verjük tovább
- a tojások sárgáját a habhoz öntjük
- a kakaóval kikevert lisztet a masszához forgatjuk, majd kivajazott-lisztezett kapcsos tortaformába öntjük. 170 fokon 20 perc alatt, tűpróbáig sütjük.

4. elkészítjük a csokimázat: a kockákra tört csokit az olajjal felolvasztjuk (mikróban, vagy vízgőz felett). Amikor egynemű masszává keverhető, hozzáteszünk 2 ek holland kakaót, ezzel is simára keverjük, majd összemelegítjük a tejszínnel is.

5. kivesszük a marcipánalagutat a fagyasztóból. Szilikonos ecsettel a csokimázat rákenjük úgy, hogy mindenütt befedje. A hideg marcipánon gyorsan dermed a csoki, így hamar fordítható lesz. Fontos, hogy a marcipán sehol se látszódjon ki, mert megolvasztja a krém a marcipánt.

6. a kihűlt szilvapudingot habverővel felverjük, majd a 2 csomag habfixálóval laza habbá fixált hullalát hhozzákeverjük.

7. Hurrá, tortaösszeállítás!
A piskótát kettévágjuk, hogy 2 lapunk legyen: egy alulra, és egy a tetejére. A tortagyűrűt arra a tálcára tesszük, amin a tortát kínáljuk majd. A piskótalapot beletesszük, majd a szilvakrém felét belesimítjuk. A csokimázas marcipánalagutat középre helyezzük, kicsit a krémbe nyomkodjuk. A szilvakrém többi részét az alagútra simítjuk, és a másik piskótalapot (a bőrös felével lefelé) rátesszük. A maradék csokikrémet a tetejére simítjük, recézzük, vagy ami jól esik. Hűtőbe tesszük, a krém dermedésééig. Ez minimum 8 óra.


8. A tortagyűrűt levesszük, a torta oldalára tejszínhabot simítunk, a tetejét habzsákkal és szórócukorral díszíthetjük. Stílusos lett volna marcipánrózsákat készíteni, de csak K2 volt már itthon, és ez a torta megérdemli a valódi marcipánt.


2012. szeptember 11.

Hagymás cukkinisaláta - tupperindulás

Még sohasenem volt tupperes cuccom. Csábítóak, szépek, időtállóak, és ha most kellene nulláról felépítenem a konyhámat, minden bizonnyal velük tenném. Most az a helyzet, hogy ha elkopik valami, tupperesre cserélem szüli-névnap keretében, vagy az angyalkától kérem.

A juilenne hámozó egy kellemes eszköze a csíkokra darabolásnak. Azt nem mondom, hogy mindent visz (pl. a kápiát/pritaminpaprikát csak nagyon nagyon kemény esetben darabolja és nem nyúzza), de így is sok időt, bosszúságot és hámfelületet takarít meg.
Ez a cukkinisaláta az első étel volt, amit ennek a segédletével készítettem el. Utólag kiderült, hogy ez egy bejövős dolog, így már többször volt.
Elmegy köretként, nasiként, de nekem a legjobban snidlinges bundában rántott camembert-tel jött be.

 
Hozzávalók:
 
Alapok betöltve
- 3 közepes cukkini
- fél fej vöröshagyma
- egy gerezd fokhagyma
- 2 dl főzőtejszín
- 2 ek majonéz
- 1 kis pohár natúr joghurt
- 5-6 friss bazsalikomlevél (ha csak szárított van, akkor sem dől össze a világ)
- 1 szál oregánó levelei (megint csak jó lehet a szárított is, ebből 1 kávéskanálnyi szerintem)
- 2 ek étolaj
- 2 tk só

Elkészítés:

1. a cukkiniket vágjuk vékony karikákra, vagy juiliettekre, ha van időnk pepecselni. Ha idő nincs, de a Tupperware julienn hámozója kéznél van, azt használjuk.

2. 2 ek étolajat forrósítsunk meg, és fonnyasszuk meg a cukkiszeleteket (-csíkokat). Ez kb. 6-8 perc.

3. amíg párolódik a cukkini, aprítsuk fel a hagymákat. A cukkinis serpenyő kiürítése és el nem mosogatása után a hagymákat fél deci vizen pároljuk puhává. Ezt amúgy minden salátakészítésnél ajánlom azoknak, akik nem bírják gyomorral a nyers hagymát. Merthogy én sem bírom, de párolva igen. A hagymák cca 5 perc alatt pépesülnek.

4. a hagymákat és a cukkiniket hagyjuk együtt kihűlni. Közben aprítsuk fel az oregánót és a bazsalikomot, és keverjük a zöldekhez.

5. a joghurtot, a tejszínt, a majonézt és a sót keverjük ki alaposan. Ha van hangulat saját majonéz gyártásához, akkor hajrá, megéri vele küzdeni! Én most kihagytam...

6. ha kihűltek a zöldek, mehet rájuk a tejszines mártás. 2-3 óra alatt összeérnek az ízek.

Pirított kiflikarikákkal tvnézős nasi, metélőhagymás rántott camembert mellé pedig kiváló köret ebben a rekkenő hőségben. Takler Rose kellemes kísérője a zöldfűszereknek.


Pirított kiflivel és snidlinges camemberttel tálalva

2012. szeptember 9.

Filléres rendrakás - mumusirtás a spájzban

Spájz előttem...
A spájz olyan mumus hely. Nem szoktuk 3-4 évente átfesteni, és annyira kipakolni sem szeretjük. Én ráadásul megalomán spájzoló vagyok, így nekünk az üres-polcos állapot - szerencsére - fényévekre van az év minden hónapjában.

Ejj, ha ebből mind pálinka készült volna :)
Most vezeklésképpen (ovizni kezdtünk a kislányokkal - mintha a fogamat húznák) rendet raktam ott is. Valahogy rávettem magam, hogy ötleteljek, ugyanis eddig a "ó, legalább 100 matrica kellene az üvegekre, és 7,5 m polcdíszítő papírcsík" számításaimat drága pazarlásnak tartottam.

Aztán valahogy elindult a dolog, megszámoltam a befőtteket, 214 üveg volt. 1 óra alatt begépeltem, szerkesztettem és kinyomtattam a cimkéket, és 3 nap szieszta-alvásideje alatt papírragasztóval felcímkéztem az átmosott-törölgett üvegeket, és a letakarított polcokat félbevágott mignon-tortacsipkével díszítettem fel.

... spájz utánam

Most büszke vagyok a spájzra. És: csodálatos kincsekre bukkantam pakolás közben: tavalyi-tavalyelőtti fügedzsem, birsalmasajt, bodzás citromdzsem, meggylekvár, és sorolhatnám. Hiába, a 2 sorban pakolt üvegkupac sokmindent ápolt és eltakart.




Kincsek



Arzenál 2012

Kicsit bővültem. Vagyishogy nem én, hanem az eszköztáram, és lett egy kinti konyhapultom is. Ez azért jó, mert vannak ételek, amiket jobban szeretek kinn elkészíteni, csak mert főzés közben "nemszertemillatuk" van. Igazából ezért bővült az eszköztár.

Kiscsajok asztala - közös munka :)
Mediterrán teraszpultom.
Az egész a fagyigéppel indult, meg a kislányok raklapasztalkájával. Ha nekik lehet kinti raklapasztaluk, nekem is lehet. A fagyigép fagyasztótálja meg sajnos sérült lehetett a belső falon, mert kezdetektől szivárogni láttam, aztán egyre könnyebb lett, és egyre kevésbé sikerült fagyit készíteni vele. Őszintén szólva, mivel grando-n találtam rá anno, amikor a hiperszupermarketekben még nem volt (szezonálisan) kapható fagyigép, és postán érkezett, féltem, hogyan is fogom a garanciát érvényesíteni. Azt hiszem, életem nagy pozitív csalódása volt ez a netes kapcsolódás - pár email, és pár hét alatt megkaptam az új fagyigépet, és UTÁNA küldtem vissza a régit. Közben kiderült, hogy a Super Bazár csapata a grando-n további nagyszerű termékekkel rendelkezik, így kiköltöztettem egy főzőlapot tőlük (paradicsombefőzéshez jajj de jó is ez!) a Tefal Versalio mellé (amiben amúgy a birsalmasajttól a rozmaringos kakaspörköltig minden készült már, pedig ez egy fritőz úgyamúgy). A másik nagyon szuper cuccuk egy elektromos grillező. Sajnos nem vagyunk nagy spílerek a faszenes grillezésben: büdös, elalszik, legyezni kell, most pont jó, nem, mégsem, minden kormos és nyers lett. Szóval hamarabb kellett volna ez a cucc nekünk, 8 szelet csirkemell simán rámegy, 1 perc alatt bemelegszik, és 10 perc alatt készen van. Ráadásul senki nem lesz füstszagú, és nem szenved égési sérüléseket.

Letupperezett cukkinik
Lett egy nem-elektomos kütyüm is, ami ismét percek százait spórolja meg nekem, és az ujjaim bőrfelülete is hálás a létezéséért: a tupperes juilenne hámozó. Imádom a ratatuille-t, és az egyetlen, ami visszatartott eddig, az a zöldségek vékony csíkokra, vagyis juilette-re darabolása volt. Ettől persze megcsináltam korábban is, de most már hobbiból is csíkozok, pl. cukkinisalátához cukkini-hegyeket darabolok fel, akár 12 főre :).



(lett egy mákdarálóm is, mert sk. mustárt szeretnék csinálni, csak félek, hogy olyan wasabi lesz belőle, amit csak Jean Reno tud megenni. Ő meg ritkán jár nálunk. Sajnos :)).

Rózsafagyi

Amiből lekvárt lehet készíteni, abból pálinkát is. Viszont, míg a lekvárból lehet fagyit főzni, a pálinkából nem annyira. Bár a fene sem tudja. Sörből is lehet. Nem is értem, a bort miért nem próbáltam még ki. Már nem sokáig van fagyiszezon, lehet, hogy meg kellene lépni...

De addig is: nagy favorit a rózsafagyi. Azért jó, mert el tudtam adni málna- vagy éppen eperfagyinak, így a beetető tesztfázisban nem kellett megküzdenem az itthoniak negatív előítéletével.

Persze, kell hozzá gyümölcs és joghurt és tejszín is. De akkor is: virágos fagyi ez a javából. És grátisz, hogy tojásmentes.

Csajosan rózsás


Hozzávalók:

- 10 dkg (~ 3 ek) rózsalekvár
- 2 pohár joghurt (ha natúr, kell bele plusz cukor, ha gyümölcsös, nem)
- 2 ek cukor (ha natúr a joghurt)
- 2 dl növényi habalap
- 10 dkg eper- vagy málnapép (ezeket én idényben jól le szoktam fagyasztani)


Elkészítés:

1. a rózsalekvárt a joghurttal és a gyümölcspéppel összekeverjük, majd botmixerrel pépesítjük.

2. a habalapot enyhén felverjük, majd a virágos-gyümölcsös pépet hozzáöntve laza habbá verjük.

3. a fagyigépbe tesszük 15-20 percre, ez idő alatt el is készül. Fagyasztóba tesszük, és 1 órával tálalás előtt a hűtőben tartjuk.

Démon a fagyasztóban: sörfagyi, sajttal. Normális?!

De még mennyire! Bármennyire bizarrnak hangzik, mégsem rum-a-tejbe-ez-meghajt-haver, gondoljunk csak a Guinness tortára. Ennek a tésztájában van a sok kakaó mellett fekete sör, és a krémjében sajtkrém vaníliával. Pazar...

Még a Csobánkai Fekete Bárány sör kóstolása mellé vettem próbaként egy Soproni Démont, mégis: legyen összehasonlítási alapom, amikor azt mondom: a Fekete Bárány selymes sör. A Démon valóban karcosabb, a pörkölés határozottabb az utóízében, de a Démon fagyihoz tökéletes volt. A holland kakaó sem éppen behízelgő, de a tejszines sajtkrém meglágyítja mindkettejüket.

Kedvenc

Hozzávalók:

 ... a sötéthez ...

- 1,8 dl sör
- 5 dkg vaj
- 3 ek holland kakaó
- 2 tojás sárgája
- 1,8 dl tej
- 8 ek cukor

... a világoshoz ... 

- 10 dkg tejszínes tömlőssajt
- 2 dl habtejszín (vagy hullala - ekkor a sima cukoradag és a habfixáló kihagyandó!)
- 5 ek cukor
- fél adag habfixáló
- 2 ek bourbon vaníliás cukor

Elkészítés:

1. a sört a cukor felével felfőzzük, felolvasztjuk benne a vajat.

2. a tojások sárgáját habosra keverjük a maradék cukorral, hozzáadjuk a kakaóport és a tejet.

3. a tojásos masszával krémmé főzzük a sört. Félretesszük meghűlni.

4. közben a sajtot a vaníliás cukorral krémesre keverjük, és a tejszínből habot készítünk. Ha hullalával, vagy egyéb cukrászati habalappal dolgozunk, lazább krémet kapunk, ami magától is habos marad, nem kell fixálni. A habot a sajttal összedolgozzuk és hűtőbe tesszük.

5. ha kihűlt a sötét krém, a fagyigéppel elkészítjük a fagylaltot. Ha márványos fagyit szeretnénk kapni, tegyük a fagyisdobozba a sajtos krémet, kanalazzuk rá a csokifagyit, és villával vagy kanállal mintázzuk össze a két krémet. Ha homogén, sima csokifagyiszerű krémet szeretnénk kapni, a fagyigépbe, a csokikrémhez kanalazzuk a sajtos krémet - 1 perc alatt volt márvány, nincs márvány.

A fagyasztóban szépen "hozzáfagy" a sajtos krém a csokifagyihoz. Tálalás előtt egy órával érdemes a fagyasztóból a hűtőbe kivenni, hogy könnyebben kanalazható legyen.


2012. augusztus 27.

Virágok a konyhában - rózsalekvár levendulával és konyakkal

Virágok a konyhában - Double Delight, levendula és Exupery
Ezzel simán az őrületbe kergetem az Embert :) - mármint a rózsa- és levendula iránti gasztronómiai- és kertészeti csodálatommal. Valóban: a levendulás ételek fogyasztása közben felsejlik egy kis szappan-feeling, ebben igaza lehet, de akkor is: a rózsa és a levendula nagyon jó párost alkotnak lekvárban, szószban és nem utolsó sorban fagyiban.

Nem vagyok nagy spíler a rózsázásban, 2 éve indult el valami, jelenleg 34 tő van össze-vissza 4 fajtából, és pár négyzetméter levendula illatozik az udvaron. A 4 fajta megtanított arra, hogy a rózsák nemcsak illatukban, de ízükben is különböznek, az epresen lágytól az elviselhetetlenül keserűig széles az ízpaletta.

Mivel az alapos sziromöblítés maximum a bogarakat szedi le, kizárólag permetmentes, zártkertű (=masszív gépjárműforgalomtól elzárt) virágok szirmait érdemes használni - kóstolás után. Bármilyen hülyén is hangzik-látszik, de érdemes a rózsák szirmát megkóstolni befőzés előtt. Ugyanis ami "nyersen" keserű, örökre az is marad, nincs az a cukor-méz adag, ami ezt elnyomja.

Ennek fényében annyi tapasztalatot tudok csak megosztani, hogy az erősen illatos fajták általában alkalmasak. A szép szinesek pedig szépek üvegbe zárva.

A levendula stabil alap, nem is kell belőle sok, sőt, ha akad otthon leszitált levendulás cukor, el is lehet hagyni.

Korábban próbáltam egyéb gyümölcs nélküli, kizárólagosan rózsából készített lekvárt készíteni, és a Petit Prince-szel próbálkoztam, ami keserű. A Double delight és az Exupery fajták viszont illatosan és rózsaszínesek is, így ez maradt meg tuti tippnek.
Utána jött, hogy legyen almapép-alap, az a biztos, meg a konyak. Mert ahol ez a kettő együtt van, nagy baj nem lehet... :)


Hozzávalók:

- 1 kg alma
- 800 gramm cukor
- 20-25 szál levendula virága (~8-10 ek)
- 2 dl konyak
 - 50 szál rózsa

Elkészítés:

Szirmozás - gyerekjáték :) - Dorci és az Exupery
 1. az almákat megpucoljuk, feldaraboljuk, és a cukorral pépesre főzzük.

2. a rózsákat közben leszirmozzuk, ami mehet kézzel, vagy ollóval is, majd alaposan leöblítjük őket. A levendulákról a virágokat ledörzsöljük.

3. az almákat botmixerrel lezúzzuk, hozzáöntjük a konyakot és a virágokat. A sterilitás kedvéért 10-15 percig forraljuk, közben az üvegeket is kimossuk és forró vízben sterilen tartjuk. Ennyi hozzávalóból kb. 10 db 2 dl-s üvegnyi lesz.

4. forrón a forró üvegekbe töltjük, fejreállítjuk őket, és dunsztba tesszük legalább egy napra.


Felcimkézve, horgolt csészealátéttel vagy mutatósabb szalvétával a tetején klassz gasztroajándék - egyrészt, mert nincs másik hülye, aki ilyet csinál magának, másrészt, mert virágos ajándékot adni mindig kedves dolog.

Saját felhasználásra: a szirmok miatt nem igazán kenhető, így vagy mixerrel szét kell csapatni szószokhoz, fagyihoz, vagy pl. rozskenyérpirítóshoz kanalasan adagolható.

Ajándék5letnek sem rosszak

A Camping-ező Bárány tortája (Guinness magyar módra)

Vagyunk mi ketten a sörrel. Ő van, én meg nem szeretem. Mármint az általában sörnek nevezett italt. De sokmindennel vagyok így: az 'általában' dolgokat nem szeretem.

Aztán van a búzasör. Citrommal, frissen csapolva - egy Észak-Balaton parti tikkasztó bicótúra után meggyőzött egy korsónyi, hogy a szomjúság oltására mégiscsak jó a sör.

Mindezek után kitalálták okosok, hogy más is van így ezzel, mint én, és ez piaci rés lehet talán - ízesített söröket nyomtak ki a a piacra. A grapefruit és jómagam barátok vagyunk, így a grapefruitos sört nekem találták ki - egy árnyékban 40 fokos nyári kertimunka után nem kellett tukmálni a 2%-os gyümölcsös söcit. (azért megjegyzem, hogy az almás-citromos-narancsos szirupos cuccok nem az én világom).

És most jön a java. Jóbarátom, Cs., többször próbált Guinness-re rábeszélni boldog egyemista időszakunkban, mert higgyem el, ez nem az a sör, amit nem szeretek, ismer engem annyira. Jól kitoltam vele, meg sem kóstoltam, nehogy már anyúl vigye a vadászpuskát. Most látom, mekkora kergemarha voltam, hogy én, aki a kávét olyan erősen szereti, hogy a járólapra löttyintve kimarja annak színét is, nem kóstoltam meg a fekete sört.

Újabb kitérő, hogy a meglehetősen kiterjedt gasztro- és piablogok világában hús-vér ismerőseim is vannak, és így sikerült hozzájutni a Csobánkai Kézműves Serfőzde Fekete Bárány névre keresztelt finomságához.

a fenekére kellett nézni

A kitérők non-plus-ultrája, hogy Dorci rózsaevő báránya miatt a sör kézhezvételét követő fél évig azt sem tudtam, fiú vagyok, vagy lány, így Lila Kutyának tett ígéretem, miszerint megszakértem a blogon a Fekete Bárányt, a feledés homályába merült.

Nem úgy a sör, aki az ő milliós lélekszámú élőkultúrájával várt a hűtőben, jobb sorára. Miután Dorci körül a hullámok laposodni látszódtak, erőre kaptam, és gasztroblogokat nézegettem. Így bukkantam a Guinness nélküli Guinness tortára, ami azért fogott meg, mert sötét. Ez így primitívnek hangzik, de ami ennyire fekete, abban atom sok a holland kakaópor, és nincs az a sör, ami elronthatja.

Így kipróbáltam, bár a magyarítás miatt nem Philaderphiát, de nem is mascarponét tettem bele, hanem natúr camping sajtot. Nekem bejött, másnak annyira nem, de ez annyira nem zavart, hogy bátorkodtam még fagyit is varázsolni a camping-ező fekete sörből.

Ami viszont a Fekete Bárányt illeti: (nem tudom, hogyan kell sörről írni, én csak a borokat tanultam meg lepontozni) kellemesen karamelles, kesernye utóízben sem (!) lelhető fel. Ez nekem extra bónusz. A színe valóban fekete: úgy hat vizuálisan, mint egy jó erős feketekávé. Nem habzik, könnyű kitölteni futtatás nélkül. Nevezhetném bársonyosnak is, a habja mindenképpen krémes, pörköltes utóízzel, ami a megpörkölt malátának köszönhető.
A Fekete Bárányos élményeimen felbuzdulva bepróbáltam a Soproni Démont is, ami hasonló, de a Bárány még nála is lágyabb, noha 5,8%-os alkoholtartalma miatt semmiképpen nem sorolnám a laza sörök közé.

És most jöjjön a torta, egy lelkes amatőr konyhájában átfazonírozva, kézműves sörből, natúr sajttal:

Hozzávalók:

- 2,5 dl Fekete Bárány
- 25 dkg vaj (nem, nem margarin...)
- 7 dkg holland kakaó
- kis pohár 20%-os tejföl
- 2 tojás
- 10 dkg házi vanilliás cukor
- 30 dkg cukor
- 2,5 tk szódabikarbóna
- 30 dkg liszt

Krém:
- 3 db tömlős natúr camping sajt (30 dkg)
- 2 dl tejszín (csúnya lusta voltam, és hullalát használtam)

Elkészítés:

1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Mire bedurran, össze is áll a tészta.

2. a lisztet a szódabikarbónával és a kakaóval elkeverjük.

3. a sör felét a cukrokkal és a vajjal összeforraljuk, majd a tűzről levéve felöntjük a maradék sörrel. Ez hűt rajta annyit, hogy az előzőleg kikevert tojásokat is hozzáönthetjük.

4. a masszához keverjük a tejfölt, majd a lisztes keveréket is.

Apukám 55. szülinapjára készült
5. papírral kibélelt, vagy kivajazott-lisztezett kapcsos tortaformába simítjuk a masszát, és egy óra alatt kisütjük a tömör gyönyört.

6. amint kihűlt, elkészítjük a krémet. Ha nem hullalázunk, kell egy habfixáló és 8-10 ek. vanilliás cukor is. Egyébként: kikerjük a sajtot, és a tejszínt félkeményre verjük. Azért nem szabad kész habbá verni a hullalát, mert utána bármit is öntünk bele, ami folyékony önmagában, túró-fizimiskájú csúzlitöltelék-keménységű bláááá lesz belőle. Ha még folyik a hullala, mehet bele a sajt, mire homogén lesz, pont borítható állagú, hidegre keményedő krémet kapunk.

7. a tésztára simítjuk a krémet, és hűtőben fixáljuk, legalább egy órán át.

 fekete-fehér falatka
 

2012. június 12.

Fagyos visszatérés

Előre sejtettem, hogy nem lesz egyszerű. Mármint a visszatérés a virtuális konyhatündérek körébe. Pláne fotózni meg bloggolni. Merthogy az elmúlt bő félév sokminden volt, csak sétagalopp nem. Konkrétan lemondtam arról, hogy valaha lesz hangulatom kajákról írni...

Aztán most mégis. 2 hónapja stabilizálódunk, 2 hónapja itthon vagyunk, 2 hónapja visszazökkenek. 2 hónapja, amikor a Manók alszanak, hasítok ki a kertbe, mert hiányzott. Mert az az egyetlen, ami a RÉGI.

De most ömlik az eső, majd kisüt a nap, és megint esik egy kicsit, szóval minden latyakos, ragacsos, vizes agyagos, gazok kicibálva, rózsát kellene metszeni, de azok meg nem szaladnak el, viszont a receptek az agyamból igen. Merthogy likacsosodik az agyam, hiába, ha nem használják, nomeg a kor is, ugye...

(még mindig írok, halad ez)

Gondoltam, a nyár jó apropó a visszatérésre, merthogy fagyiszezon. És fagyizunk, a Picúr is, élvezettel, látni kell, ahogy tolja :). Tölcsérrel profibbak, mint kehellyel, de mindkét esetben fültől-fülig fagyis mindkét lányka, a szék, az asztal, a hajtincsek, és sorolhatnám... Minden gombóc után "kérek méééég!"

Persze nemcsak a fagyi recepteket felejtettem el tavaly óta, a tegnap esti csíkos kalács receptjét is innen kukáztam elő, pedig a sütés-főzés nem egy agysebészet, valljuk meg őszintén. Mosolyogva olvastam tavalyi fagyis bejegyzésemben, hogy " nincs fagyigépem, és az okostelefonhoz hasonlóan úgy vélem, megvagyok nélküle". Nos, van fagyigépem is, és okostelefonom is :). Az utóbbira mondjuk nagy felmentésem van: jól jött az, az otthontól távol, pár hónapja, virtuálisan kapcsolódni a kintiekhez. Azóta le sem teszem, azt hiszem, kezdünk összenőni.

A fagyigépen amúgy leakadtam: egy fagyasztható konténer + egy keverőlapáttal ellátott bajonettzáras tető, és csókolom. Jó-jó, mit vártam tőle, semmit sem vártam, bele sem gondoltam, hogyan működik.

Azóta minden héten megy 2-3 alkalommal. A zümmögésre már kirohannak a lányok a konyhába, és várják, hogy a mosatlan konténert megkapják előmosás céljából :).

Még kísérletezések vannak. Van, ami jobban sikerül, van, ami csak másodjára-harmadjára-...

3 nagy kedvenc van: a vanília, a csoki és az eper. A vanília a tavalyi recept egy-az-egyben, és igen: fagyigéppel überkirályabb. Csokival két út a kipróbált: a tojásos és a tejszínhabos. Ugyanez vonatkozik az eperre is - itt a tejszínes-joghurtos veri a tojásost. A citromnál én nem szeretem a madártej-utóízt, ennél a tejszínhabos-joghortos az etalon, kivéve, ha a szokásos bodzaszörpfőzés maradékát sajnálom kukába hajítani. Idén nem bodzás citromlekvár lett a citromos bodzából, hanem bodzás citromfagyi - ha a citromdarabokat nem tekintjük hibának, ez a próbálkozás is sikeresnek tekinthető, a darabosságon meg lehet a botmixerrel segíteni - jövőre, mert addig várni kell sajnos.

Egy megjegyzés a képek előtt: a fagyasztott fagyikat tálalás előtt 1-2 órával érdemes hűtőben tárolni, hogy fagyikanállal szépen adagolhatóak legyenek...

Szóval van most 5 receptem:



mentás csokifagyi
tejszínes eperfagyi
joghurtos citromfagyi



bodzás citromfagyi

whiskey-s kávés csokifagyi


Joghurtos citromfagyi

Azt kell mondanom, hogy ez a lenti leírás alapján nem (elég) édes fagyi. A hozzávalókat emiatt az édesebb ízeket kedvelőknek azt ajánlom, változtassák meg: még 2 kanál méz, vagy 2 kanál cukor szerintem elég ahhoz, hogy éppen jó legyen.


Hozzávalók:

2 pohár natúr joghurt
2,5 dl növényi tejszínhabalap
8-12 evőkanál méz
2 citrom


Elkészítés:

1. a megmosott, egész citromokat óvatosan lereszeljük - a fehér részt ne, kicsit kesernyés. Utána megsodorjuk őket, kettévágjuk, és kifacsarjuk őket.

2. a citromlevet, a citromhéjat és a mézet a joghurtokkal simára keverjük.

3. a habalapot habbá verjük, és a joghurttal simára keverjük. A krémet a fagyigépbe töltjük.