Virágkonyha


Előfordul olykor, hogy az ember leányán túlnő a hobbija. Ismerőseim között én a "szomszédot is elteszi befőttnek, ha nem szalad el gyorsan" kategóriába sorolódtam, és valóban: észre sem vettem, hogy a virágos befőttjeim, lekvárjaim, szörpjeim és a belőlük áradó lehetőségek irányítják a fantáziámat. A belőlük készített krémek, parfék, főételek játszi természetességgel vonultak be a családi étlapra, mintegy stílust varázsolva a konyhámba. A legnagyobb lökést a falunapi kiállítás adta 2013-ban, ahol annyi pozitív visszajelzést kaptam, ami elindított valamit. 7 év itthonlét után a kinyílt virágoktól kinyílt a világ: ma már őstermelek, kistermelek, kézművesen, és úgy érzem, ez az én utam.
Az általam készített termékek mindegyike saját termelésű virágszirmokból készült, fűszerkertünk legjavával dúsítva.
Hiszem, hogy kézműves termékek készítése során a mesterséges színezéket, ízfokozót és tartósítót tökéletesen mellőzni lehet, ennek megfelelően én sem használom őket.
A lekvárok készítésénél a mesterséges sűrítőanyagokat kiváltandó mindig gyümölcsöket használok azok pektintartalma miatt. Emiatt gyümölcscukrot minden viráglekvárom tartalmaz.
A paleo és reformétkezés égisze alatt – kísérletezésként – szörpjeimben, lekvárjaim egy részében finomított cukrok helyett xilitet (nyírfacukrot) használok. Új irány a stevia, melyet eleinte herbáriában szereztem be, de ma már saját tővel rendelkezem.
A virágszirmokat, fűszervirágokat, fűszereket magam szedtem és szárítottam; ezek általam készített keverékei illatos fűszerekként is felhasználhatóak, valamint forrázatként tea gyanánt is kortyolgathatóak.
A kandírozáshoz frissen szedett, gondosan átválogatott szirmokat és leveleket használok, a műveletet zárt levegőkeringetésű sütőben végzem, hogy a szárítás során a porszennyezést minimalizálni tudjam.
Minden, nem saját kertből származó gyümölcs általam ismert és ökogondolkodásban hozzám hasonló emberektől származik.
Az összes lekvárt, szörpöt, kandírozott és szárított terméket úgy készítem, ahogyan azt édesgyermekemnek adnám; szívvel, lélekkel, a virágok és főzés iránti áhítattal. 
Megrendelésre saját elképzeléseket egyedi csomagolással és üvegezésben is előállítok. Termékeim listája és bemutatása a gasztroblogon túlnőtt, így a Ditke Virágkonyha új arculatban, új helyen található meg.

Remélem, főzhetek a családjára!




- ditke.kardos@gmail.com -
Ditke Virágkonyha a Facebook-on

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése